Pedig ajaj, mennyire imádtam tartani a kezemben, forgatni a bort, nézni a mozgását, szippantani az illatát, érezni az aromáját. Sosem voltam egy igazi borkóstoló, de szerettem a jó italokat, ízeket, legyen az tömény, vagy kézműves sör és sorolhatnám. Most is összefut a nyál a számban, ha rá gondolok. Nehezen tudtam elképzelni, hogy egy finom étel mellé ne igyak meg egy jó pohár bort. Szinte könnybe lábad a szemem, „óriási problémáim voltak” ugye? -de ez tényleg az volt, amikor eljött az idő, hogy éreztem: „NEM IHATOK”. Az életem elképzelhetetlen volt enélkül. Viszont itt, már nem csak a finom ízéért ittam, és csináltam volna bármit. A végén már mindegy volt, mi az, csak hogy üssön, hogy magamon kívül legyek, hogy ne érezzek semmit, és hogy emlékeznem se kelljen. Nem leszek képmutató, hogy azt mondom: fúj, utálom, hisz hazugság lenne. Imádtam, csak az együttműködésünk kudarcot vallott, és többet rombolt már az életemben, mint amennyit adott.
A lényeg!!! Tudtok a függőségemről, mint betegségről. Nem csak ittam, drogoztam és a pasikat is használtam. Nélkülük nem tudtam létezni. A coachingom és egyéb tevékenységeim, amiket végzek, nem feltétlen erre épülnek. Megemlítettem, bemutatkoztam, nem árulok zsákbamacskát, és a legnagyobb változást az életemben ennek köszönhetem. A betegség mentális részében, lelki folyamataiban, traumák feltárásában, blokkok oldásában, amik eddig akadályoztak a betegséggel való szembenézésben, tudok segíteni. Tapasztalatot tudok átadni, coachinggal motiválhatlak, illetve abban is segíthetlek, hogy eljuss egy intézményig, rehabig vagy egyáltalán a változásig. Józan, szermentes, tiszta nem tudok helyetted lenni, sem olyat ígérni, hogy az leszel.
VISZONT!!! Az ország legjobbjai között épültem. Ezen az úton csodás társakat, stabil alapokat, szakembereket, addiktológiai intézményeket, terápiás helyeket, önsegítő közösségeket ismertem meg, ahol kiemelkedő szakmai tudással támogatták a felépülésem. Egyéni utam ide vagy oda, akármilyen nehéz volt beismerni, hiába foglalkoztam konkrétan már 20 éves korom óta magammal, mindent végigjártam, kerestem, kutattam, de az biztos, hogy zárt terápia, biztonságos környezet nélkül ma nem lennék itt. Túl gyenge voltam egy ilyen használó társadalomban, ahol minden elérhető, „NEM”-et mondani, de az említett éveim munkái adtak annyi erőt, hogy legalább a változásra is “IGEN”-t tudjak mondani. Segítséget kérni, „bevonulni” egy ilyen helyre, amíg nem visznek, beraknak, rákényszerítenek, vagy épp már a rendőrök dugnak be, vagy olyan belső betegségem van, hogy nincs más út, csak a rehab, különben felfalja a testem.
Nekem a lelkem falta fel, mentálisan támadott, amivel ha nem néztem volna szembe, előbb-utóbb igazi őrület, halál, öngyilkosság.
Lehet erős, de minden betegséggel előbb-utóbb ebbe kergetjük magunkat. Ezzel most nem akarok általánosítani, nyilván nem minden betegséggel és nem feltétlen ilyen drasztikusan kell hozzáállni. Szándékosan vagyok sarkos sok esetben, hogy érezd: hogy ezek sokszor nem bántó szándékkal érkeznek, hanem hogy felhívják a figyelmünket arra, hogy valami nem oké. Kezdj velem valamit, nézz szembe magaddal, mert előbb-utóbb megölsz…Próbálja a figyelmed felhívni, hogy “de én még élni akarok, viszont kellesz hozzá, segítened kell, működjünk együtt”!!!
Szóval a függőségre visszatérve, kijelenthetem, hogy az ország legjobbjai között épültem és szereztem ismeretséget. Akinek szüksége van ajánlásra, problémája, elakadása, kérdése van, az forduljon hozzám bátran, akár privátban, teljesen anonimként kezelem ezt a dolgot, meg minden mást is, amivel hozzám jössz.
Puszik és csoda napot,
Noya
