Sziasztok Noya vagyok,
Útkereső, aki egész életében egy megmagyarázatlan belső hívást érzett az önmegismerése felé. Ma már tudom, a lelkem sikított, hogy “hé itt vagyok, változásra van szükség”!
Amit kint kerestem, azt valójában bent leltem. Hiszem, hogy sem az idő, sem a távolság, és nem is a cél a lényeg. Fontos az irány, hogy merre, motivációra mindig szükség van, de ami igazán az „enyém”, az a megtett út a céljaim eléréséhez, amit nem vehet el tőlem senki, és amire bármikor támaszkodhatok.
Jó pár segítő kezet nyújtottak felém, melyet hol eltoltam, hol megfogtam, mindaddig, míg sikerült megszeretni önmagam, és megtanultam, hogy minden bennem van. Hogyan lépjek tovább újra és újra? Hogyan engedjek el? Hogyan ne ragadjak régi mintákba, traumákba, és hogyan törjek ki a már nem szolgáló körforgásokból?
Megtanultam felelősséget vállalni, nem másokra mutogatni a saját „nyomorom” miatt. Megtanultam elfogadni, befogadni, megengedni. Már nem azonosulok a „régi én”-nel, és teret adok az „újnak”. Megtanultam, hogy problémák mindig voltak, vannak és lesznek, de nagyon nem mindegy, hogyan viszonyulok hozzájuk, milyen gondolkodásmóddal és nézőpontból tekintek rájuk. Megtanultam „meghalni” és „újjászületni”. Végül, de nem utolsó sorban, megtanultam kormányozni a saját életem. Köszönöm, csodák vagytok, és csodává válhattam általatok, melyet coachként immár továbbadhatok.

Nem vagyok átlagos, sem könnyű eset. Mindig kilógtam a sorból, és furcsának tartottak.
Hol fekete bárány, hol jó kislány. Jó alkalmazott vagy olyan, aki hibázik. Cuki pár és barátnő, vagy épp démonjaimmal küzdő hisztérika. Voltam bántalmazott és bántalmazó, tisztességes és tisztességtelen. Áldozat, mártír, megmentő és üldöző egyaránt. A szerepeket cserélgettem, nem tudtam, hogy kivagyok. Harcoltam, mindaddig, míg békét kötöttem önmagammal. Ma már vállalom, akivé váltam: tiszta, őszinte, nyers, igaz, szeretett feleség és anya, aki elfogadásban él önmagával, és azt csinálja, amit szeret. Sok elakadásom volt, annál több megküzdésem. A kihívásokban – legyenek azok traumák vagy betegségek – mindig a fejlődési lehetőséget láttam, és örültem, hogy tanulhatok magamról, és közelebb kerülök belső lényemhez. 2008-ban, húsz éves koromban ismerkedtem meg az agykontrollal. Később pszichológus és pszichiáter segítségét kértem. Jártam kineziológushoz és családállításokra, majd 2017-ben találkoztam a Pránanadival, amely egy kézrátételes harmonizáló és személyiségfejlesztő módszer, és mai napig az életformám része.
Ezek a tapasztalatok segítettek, hogy új útra lépjek, véget vessek önpusztító életemnek, és szembenézzek az alkohol-, drog- és társfüggőségemmel..
2019 augusztusában szenvedélybetegek rehabilitációján vettem részt Kovácsszénáján, melynek a józanságomat köszönhetem és ahol mélyebb önismeretre tettem szert. Bekerültem egy programba és önsegítő közösségek támogattak. A betegség megmutatta, hogy a nehézségek mögött sokkal mélyebb összefüggések rejlenek. A szenvedélyem lett az önismeret, segítségével az önelfogadás és az önszeretet. Kerestem azt a „fórumot”, amivel segíthetek, aztán rátaláltam az életvezetési tanácsadásra, melynek hatékonyságát önmagamon is tapasztaltam. Szeretnék valami olyat átadni, ami nem csupán egy egyszerű coaching. Ötvözöm a spirituális utamon megszerzett tapasztalataimmal, amely számomra egy belső utat jelent. Azt ahogy az élethez állok és a kihívásokat fogadom. Folyamatos fejlődés, növekedés, mélységek, majd újjászületés. Szélsőségek, stabilitás, szétesés, de végül egy egyre könnyebben elért és tartósabb egyensúly, nem utolsó sorban béke. Valódi kapcsolat önmagammal, amely által egy olyan életet teremtettem, ami több, mint amit el tudtam volna képzelni. Elkezdtem élni, és a szívem útját járni.
Ezért választottam ezt a szakmát, hogy megmutassam, A CSODA BENNETEK VAN. Elkötelezett vagyok, hogy segítsek megszabadulni a korlátozó hiedelmeitektől és viselkedésetektől, hogy szembenézzetek a félelmeitekkel, és elérjétek a céljaitokat, hogy az életet szeretve éljétek. Okleveles coach vagyok, aki 16 éve tette meg az első tudatos lépéseit az önismerete felé, aki gyakorlati úton fejleszti elméjét, testét és lelkét egyaránt.
A saját mögöttes utamon első kézből tanultam meg, milyen korlátokkal élni, hogyan kapcsolódik az elme és a test, és milyen kihívást jelent azzal szembenézni.
Segítelek benneteket a személyes szabadság elérésében és fenntartásában, spirituális utamon szerzett tapasztalataimmal, a coaching tudomány és a belső tudatosság ötvözésével.
Tudd, nem vagy egyedül, és mindannyiunknak vannak nehéz időszakai. Én is jártam ott, más is. Ugyanúgy elértem a mélypontot, miután felfedeztem azokat az eszközöket, amelyek megváltoztatták az életemet!
Lehetsz szabad!
Képzeld el, hogy képes vagy szabályozni érzéseidet, megállni, és világosan reagálni az életre. Képzeld el, hogy tudatos vagy a gondolataidra, cselekvéseidre. Hogy az életed azon részeit, amik már nem szolgálnak, magad mögött tudod hagyni.
A negatív gondolkodásod pozitívvá formálod, és nem ragadsz benne egy adott szituációban.
Képzeld el, hogy az életedben megoldásfókusszal vagy jelen. Ez nem csak egy álom – megvalósítható. Megjártam az utat a kétségbeeséstől a célig, attól a hittől, hogy az életet nem érdemes élni. Rengeteg szuicid gondolat kísért a múltban, ma meg tárt karokkal ölelem át az életem.
Azért vagyok itt, hogy leegyszerűsítsem a dolgokat, és bevált technikákat kínáljak a hiteles élethez. Együtt megtaláljuk, hol van az elakadás, újra lángra lobbantjuk szenvedélyeiteket, és felfedezzük azt az életet, amelyre mindig is vágytál. Praktikus eszközökkel és megingathatatlan támogatással segítek a saját fejlődési utadon. Kinyithatjuk az ajtókat egy olyan élethez, amelyet megálmodsz magadnak. Megérdemled ezt a szabadságot. Megérdemled, hogy megtapasztald az örömöt. Valósítsuk meg. Hát meghívlak egy belső utazásra, ha kíváncsi vagy arra a csodára, aki benned lakozik. Mert az első te vagy, és nélküled hiába adok neked bármilyen megoldást, csak egy újabb kipipált „segítő” leszek az életedben. Ha együtt dolgozunk, szeretném, ha valami olyat fedeznél fel magadban, amit eddig nem. Személyiségfejlődésem, önismeretem és kapcsolatom az önvalómmal mindig célom volt. Hálás vagyok, hogy követtem a belső hangom, melynek eredményeként ma teljes életet élhetek. Hogyan támogatnám mások fejlődési folyamatait, amíg a saját életemet sem tudom?
Nem akarok a legjobb lenni, és mindenki tetszését elnyerni. Nem vagyok szent, és arról már le is késtem ebben az életben, de hiteles segítségeket tudok neked nyújtani, ahhoz hogy megtaláljuk a saját megoldásaidat, ha elakadásod van. Empatikus vagyok, toleráns, látom az embereket, ezáltal jól kérdezek. Kísérlek mindaddig, míg nem egyedül szeretném a változást, hanem veled együtt. Helyetted nem tudok jól lenni, sem élni. Abban nem tudok segíteni, hogy támogassam a felszínességet és a magadnak felállított falakkal teli képedet. Viszont szívesen segítek, hogy azzá válj, aki valójában vagy, és fokozatosan kibontunk téged. Nincs okod elrejteni azt a nagyszerű és értékes lényt, aki te vagy. Mindig azt vallom, hogy cselekvés nélkül ülhetek a csodára várva, hogy majd egyszer megérkezik. Van egy rossz hírem: nem fog, mert ahhoz szükség van rám és a tettre készségemre. Ha benned is ott a hívás, keress bátran. Az első konzultáció, ahol megismerjük egymást, díjmentes. Ez online történik vagy akár telefonon is, kérlek, igényedet előre jelezd. A személyes alkalmak is elérhetőek lesznek, jelenleg az anyaság mellett ezt tudom vállalni.
Hajrá, munkára fel!
Nagy ölelés,
Fehér-Vajas Noémi
Life és önismereti coach