Erről már hallottatok tőlem. Ez inkább egy újraterv. amikor nagy a káosz a fejben. Minden szétesik, és beáll újra a rend.
Szeretem ezeket az időszakokat, mert nem az elmém irányít. Átrendeződöm, újratöltök, és ilyenkor már tudom, hogy ismét valami nagy változás következik.
Sokan nem értik, aki már egyszer elment, élt más helyeken, minek jön vissza egy faluba? Pontosan ezért. Mert kipróbáltam, milyen máshol. Léptem, nekivágtam, és tudom.
Volt és van bennem egy olyan érzés, hogy az igazi Noémit, akit kerestem, itt fogom megtalálni.
Ez az a hely, ahonnan menekültem. Legszívesebben vissza sem jöttem volna, de itt volt a család. És ez volt az utolsó hely, ahová valaha költöztem volna.
Érzitek a mögötte lévő érzéseket? A dühöt? A haragot? A menekvést? A fájdalmat? A szégyent? Azt, hogy vissza se nézni? Minél távolabb. Eddig tudtam ellenállni…
“Az élet útjai kifürkészhetetlenek” -mondják. És tényleg.
Most erre a tapasztalásra van szükségem. Ez is egy szembenézés. Talán az eddigi legnagyobb. Néha kudarc. Tudjátok, olyan, mintha az egész önmunkám kuka lenne. Kívülről nézem az eseményeket, csak azt látom, hogy még mindig vagyok mélyen.
Nem is tudom, mit vártam?!
A félelemalapú programom megmondta, hogy meghalok, ha nem azt csinálom, amit ő mond.
Hát én most mindent csinálok. Mert szabad vagyok.
Mert vállalom a szembenézést.
Mert mindennek a mélyére megyek.
Mert nem vagyok hajlandó úgy élni, hogy a traumáim és beteg működéseim irányítanak.
Mert megtisztulok.
Mert élni akarok.
Mert mást adok tovább.
Mert együttérzek a felmenőimmel.
Mert megbocsátottam.
Mert hála van bennem, és szeretet.
Mert leteszem a szenvedést.
Mert lehetek az, aki lenni szeretnék.
Mert lehetek jól.
Mert élhetek is jól.
Mert lehetek furcsa.
És olyan is, akit nem értenek.
Mert ez így jó, nekem.
Noya
