Mit találtam iratrendezés közben?! Nevem alatt a lenti írás. Egy vers, mely a rehabon született. Feladat volt a színházterápián…
Az életemet próbáltam szavakba önteni, amely addigra szétesett. A használatom idején sokszor éreztem magam „magasan”, mintha enyém lenne a világ. Aztán jött a zuhanás, a “hideg fehérség”, amely a lelki mélység, és egyben a kokain szimbóluma. Ezekben a pillanatokban ezt jelentette számomra. Életnek már nyoma veszett bennem. Távol voltam az embertől, aki valamikor voltam. Már nem volt az enyém semmi…Egy test összekuporodva, sokkos állapotban, amit kívülről szemléletem és érthetetlen volt számomra, hogy jutottam idáig. Elvesztem, és a visszatalálásra vágytam.
A legsötétebb időszakban is ott van a remény. Élek, és minden nap próbálok közelebb kerülni ahhoz, ami valójában vagyok. Ez a vers ennek a próbálkozásnak a lenyomata, egy darab belőlem, abból az időből, amikor először hittem az újrakezdésben.
Fogadjátok szeretettel!
NOÉMI
Sokszor voltam magasan,
és úgy éreztem, enyém a mindenség.
Majd mélyen találtam magam,
hatalmas zuhanás után körülvett egy mozdíthatatlan fehérség.
Apró szemcsékre hullván,
jött egy simogató szellő,
mely olyan érzés volt,
mint egy természetes erő.
A sötét mélységben,
mikor azt hittem, elért a vég,
figyelmeztető jelet adott
az úton lévő reménység.
Az idő végtelen múlása,
a lobbanás hirtelen tapintása.
Álmomban rejtett gyógyító energia,
menedéket nyújtott képzeletbeli valóságomba.
2020 Kovácsszénája
