Egy barátnőm írt, amikor a privát oldalamra töltöttem képeket, hogy látott, szép vagyok és jó ezt látni, hogy túllépek mindenféle „nehézségen”.
Azt látjuk a másikban, ami bennünk is megvan. Ő ugyanúgy szép és számtalan nehézségem van túl és nagyon büszke vagyok rá.
Az igazság az, hogy ha őszinte szeretnék lenni, akkor egyáltalán nem az történik, hogy könnyű lenne bármi, hanem inkább úgy automatikus lett minden. Beépültek a megoldások, erősödtem, edződtem. Amikor 3 hónapos volt a kisfiam, akkor lett számomra világos, hogy ez igazából az idő előrehaladtával nem lesz könyebb, csak mi leszünk edzettebbek. Már a várandósság egy felkészülés, valakinek könyebb, van, akinek nehezebb.
Nekem sokat segített, hogy őszintén tudtam más anyukákkal beszélgetni. Nem az anyaság rózsaszín oldaláról, hanem úgy a kő kemény valóságról. Így jött, hogy a coachingba is be fogom hozni ezt.
Van egy 4 gyermekes anya barátnőm, akitől tapasztalatokat kaptam. Akkor mindent túlanalizáltam, főleg magamat, a nevelést, hogy mivel mit okozok a gyereknek, hogyan traumatizálom, mit teszek vele, ha nem “jól” csinálom, stb. Le kellett állnom és elengedni a “tökéletességet”. Persze ettől törekedhetek arra, hogy a tudásom szerint a legjobbat adjam neki, és nyilván nagyon jól jön az önmunka is egy ilyen helyzetben. Mert a türelmetlenségem, frusztrációim, neveléssel kapcsolatos “tudatlanságom”, nem a gyerekeken töltöm le, hanem tisztában vagyok vele, hogy rólam szól. Meg a kicsinek amúgy is a legnagyobb szüksége a fizikális és érzelmi jelenlét, az érintés, a közelség, a figyelem, hogy lássam őt. Megismerjem, hogy tudjam az igényeit, szükségleteit abból, ahogyan még ő ki tudja fejezni magát. Valami ilyesmi.
És ez egyébként nem is ilyen egyszerű. Vagyis amúgy de, ha tudunk kapcsolódni önmagunkhoz, akkor könnyebb hozzá is, jelen tudunk lenni.
Szóval aznap, mikor a képek készültek, indulás előtt legalább 10 percre a fürdőbe “zárkóztam”, és sírtam. Ültem a földön és kerestem az erőm a naphoz. Hogy elinduljunk, hogy sokszor végig feküdném a napot vagy napokat, a harmadik trimeszternek már vannak nehezebb időszakai, már nem úgy hajolok le, pakolok, látom el a kicsit, a házimunkát vagy úgy bármit. Egyik nap észre sem veszem, másik nap bár csak vége lenne, már megint mindenem fáj, megint sokat vagyok fent éjjel. Mozizok a sötétben, helyemet keresem és úgy figyelem a testem, ahogy “növesztem” a gyermekem, szétdurrannak a melleim, és a szervezetem egy pillanatra nem áll le.
És ez így szép és jó. Csoda, amin tényleg keresztül megyünk. Konkrétan, amíg nem fogtam a kezemben a fiam, el sem tudtam ezt képzelni. Próbálom így élni minden napunkat, kisebb nagyobb sikerrel.
Azt mondta az anyuka barátnőm, hogy jó velem beszélgetni, mert lehet arról ami van. Sokszor nevettünk mikor küzdöttünk az altatással, vagy a nem alvással, vagy a hisztivel vagy mindegy is épp melyik fejlődési lépcsőfok nehézségével, hogy biztos csak a mi gyerekeink nem alszanak meg sírnak, stb.
Szóval igen, vannak finom kis részek, embert próbáló időszakok, olyan is, hogy a mártírkodás nem old meg semmit, lehet segítséget kérni, megoldást találni. Minden gyerek más és egyedi, mint a szülők és élethelyzetek egyaránt. Mást hozunk, mást tanultunk vagy nem tanultunk, igazából itt mindegy is.
Csinálni! Beszélj, legyen akivel őszinte vagy, akiben bízol, aki meghallgat és megért. Anyukák, ne minden esetben az apától várjátok, hogy ő tudja milyen várandósnak lenni, kezdetekben egész nap otthon egy síró gyermekkel, vagy szoptatni vagy éjszakázni, vagy már a fáradtságtól atom kimerültnek lenni. Vagy egész nap gügyögve kommunikálni, már sokszor estére úgy érezni magad mint egy agyhalott. Vagy, hogy értse meg hogy neked miért is nehéz vagy nem nehéz, mikor te “csak otthon vagy és nem dolgozol”. Vannak szuper érzelmi intelligens pasik, aláírom, kommunikálni is kell, anélkül veszett az egész, és egyre több apa vesz részt a gyermek ellátásában is, nem csak nevelésében, hála értük, de határok!
Erről beszéltem már, hogy az irreális elvárásoktól egy ilyen helyzetben, még kellemetlenebbül érezhetjük magunkat. És ő teljesen máson megy keresztül, amit meg mi nem tudunk, mert mi nem az apák, hanem az anyák lettünk.
És nem a férfiak ellen beszélek, hisz csodás apa a férjem. Sokszor könnyes szemmel nézem őket, hogy van, és ilyen szinten a gyerek életében. Vagy amikor ezekben az időkben többet van jelen, mint én.
Saját megéléseket hozok, minden időszaknak, kornak megvan a szépsége vagy pont ellenkezőleg. Nem attól, lesz jó életed, ha eljátszod azt, hanem ha fogadod és megfejlődöd a kihívásokat. Mert meg tudod, miért ne tudnád?!
Vannak nők, akiknek könnyebb, akik semennyire nem élik meg nehezen sem a szülőséget, sem az életet, vagy annyira más a hozzáállásuk. Akik jó alappal indulnak. Ilyeneket is ismerek. Inspirálnak, erőt adnak és látom, hogy működhet. És tapasztalom is, egyre jobban. Tudom, hogy merre tartok. Ettől független, ha vannak rosszabb napjaim, elfogadom.
Egy asszony ereje…:) Még ennyit mondanék.
Van is erről egy dal, amit szülés előtt küldtek nekem, belinkelem és igazából ebben minden benne van: https://youtu.be/GXbaWNQRCt8?si=OY760QhJFQhuEdkH .
Csodállak mindannyiótokat, férfiakkal az élen.
Kapcsolódjatok önmagatokhoz, ha eddig kimaradt volna az életetekből, mert nagyon meg fogja hálálni ezt a belső “éned”, és általa a környezeted, ha anya vagy, a gyermeked.
Noya
