Imádom ezt az első három hónapot, amikor először érzem intenzíven, hogy térre van szükségem és fáradok. Van egy pici meg egy kicsi. Lárma, zaj mindenhol, mindig. Mindenkinek eleget tenni, sem éjjelem, sem nappalom. És ilyenkor sikít a lelkem, hogy hé nekem is szükségem van rád, valahogy. Legyél velem is! A férjem nem érti, hisz tök sokat segít, ami igaz is, de itt jön amiről beszélek sokszor. Egy férfi nem fog tudni olyan szinten azonosulni azzal, amit egy nő él meg. Mert ő lett az apa, és nem az anya.
Persze előny, ha legalább megpróbálja. A pici jól alszik. Egyszer vagy kétszer kelek hozzá, ami álom. Óriás segítség, így nappal is funkcionálok. Viszont, mikor felkelek éjjel, a testem ellát egy életet. Altat, ringat, jelen van. Mintha a férjem kiugrana az ágyból, megtart egy edzést, aztán visszafekszik aludni. És ezt akár többször. Így tudnám szemléltetni. És igen, ez ezzel jár, ez csak egy dolog, de egyszerűen kell a nőnek, az anyának tér, amikor csak ő van. Szerintem ez elengedhetetlen, vagy egyenes út az idegösszeomlás felé.
Nem azért, mert a gyerek sok, hanem mert az idegrendszer folyamatosan terhelve van. Türelmetlen vagyok, frusztrált, nehezebben kezelem az érzéseimet, az indulataimat. Ha csak adunk, adunk, idővel az üres pohárból, már nincs mit.
És amikor arra vagyok figyelmes, hogy a kicsi szalad apához, hogy “Ani dühös”, akkor elég erős a tükör. Hátralépek kettőt. Mert oké, hogy ott akarok lenni a gyerekeknek, szeretném kihozni magamból a legtöbbet. Szeretem a napokat hálával zárni, és köszönetet mondani egy újabbért. De ahhoz fontos, hogy visszatérjek magamhoz, mielőtt elhatalmasodnak rajtam a szerepek, és konkrétan elfelejtem, hogy létezek. Megnézem mi történik velem. Figyelmet szentelek annak, ami bennem van, az igényeimnek, a szükségleteimnek. Ha felnőttként nehezen kezelem az érzéseimet, hogyan várhatom el ezt egy gyerektől? Ezeket mind tőlem fogja megtanulni. A “minta”, amit szintén sokat emlegetek. Szóval ilyenkor segít, ha kiemelem magam a káoszból és rendet teszek bennem. Ezáltal őket is segítem. Lehetek dühös, mert anya vagyok. Inkább az nem mindegy, hogy mit kezdek vele. Természetesen vannak anyukák, akiknek minden szuperul megy. Nekem tanulnom kellett az elmúlt években. Mindent tanulnom kell, annyira jól sikerültem.
Így vagyok jó.
Keresem az egyensúlyt, a határaimat, ha lehet ilyet mondani. Mert a mérleg mindig a gyerekek felé billen. Első helyen lesznek, de attól még nekem is szükségem van figyelemre, csendre, töltődésre. Ez önismeret és önmunka nélkül nem megy. Ezért is vagyok hálás a múltam tanításainak, a bántalmazó életformámnak, mert most már tudom milyen szeretni magam.
Köszönöm, Noémi