Ma ez vagyok. És sokszor felmerül bennem a kérdés, mi lett volna, ha máshogy? Ha előbb karriert építek? Lassabban haladunk? Várunk?
Aztán elgondolkodom, mire? Folyton rohantam, valamibe mindig menekültem. Talán most is.
Mielőtt férjhez mentem, önmagamra találtam. A békém, a csendem, a nyugalmam megleltem. Tudtam, mit akarok, és éreztem, hogy valami jót tartogat számomra. Hát rábíztam magam az élet áramlására.
Aztán minden megváltozott.
Volt, hogy megkérdeztem: hogyan? Mit keresek itt? Képes leszek rá? Mi lesz velünk? Biztosan ez a helyes?
Igen. Sokszor megkérdőjeleztem az életem, a belső hangjaim. A döntéseim. Még mindig van olyan, hogy harcol az elmém a szívemmel. Talán már egyre kevesebbet.
Ma egész nap mámoros állapotban voltam a magam kis csendjében. Beszélni sem tudtam, csak sétáltam, hallgattam a természet susogását, családom kedves kis zaját, és folyt a könnyem. Hálás vagyok.
Megbocsátok, hogy sokszor nem hittem a belsőmnek. Hogy bizalmatlan voltam a lelkem sugallatával. Hogy jobban hittem másoknak, mint önmagamnak. Hogy ennyire nem számítottam. Hisz nálam jobban senki nem tudja, mi van bennem, és mire van szükségem. Megtaláltam.
Minden adott, és úgy van jól, ahogy az most van. A tökéletes pillanat. Biztos sokan ismeritek. Ez is olyan. 
Noya