Csodálatos téma. Nem igazán rendelkezem velük, mai napig tanulom, fejlesztem és nagy figyelmet igényel, hogy miből, mennyit és mikor ELÉG! Nem volt erősségem NEM-et mondani, illetve felismerni azokat a helyzeteket, amikor az igényeim kapták volna a hangsúlyt, hogy mi az, ami belefér, és mi az, ami nem.
Határok nélkül működtem a kapcsolataimban, a munkahelyeimen, az életben, a családomban, és önmagammal szemben is. Fontosabbak voltak mások, közel állt hozzám a lelki szemetes jelző. Szerettem mindig „elérhető” lenni, a kommunikációs csatornákon is vigyázban állni, válaszolni, másokon segíteni, megoldani a problémáikat, átvenni a terhüket, boxzsákként működni, helyettük intézkedni, mindenkivel jóban lenni, még az érzéseiket is helyettük megélni. Szinte tökéletessé fejlesztettem ezt a „tudományomat”. Mindaddig, amíg a másik oldalon találtam magam, és általában egyedül kellett felállnom.
Nem értették, mi van velem, hiszen az említett szerepekben tündököltem, amit persze senki nem kért tőlem, önszántamból tettem és időbe telt, mire felismertem, mi történik valójában az életemben. Nehezen írok erről. Gyenge vagyok ezekben a helyzetekben, elfogy az erőm, a támogatásom, az a sok energia, amit minden és mindenki másra fordítottam, látszólag elveszett. Nem is tudom, honnan voltam képes annyi mindenre. Azt sem tudom ilyenkor, honnan lesz erőm újra felállni. Persze ilyenkor is van olyan, aki mellettem van, csak inkább már késő és nincs hatással rám. És amúgy is, hiába várom mástól, az én feladatom kialakítani, megtörni ezeket a mintákat, hogy újra és újra rosszul legyek és szenvedjek.
Megtanultam kommunikálni azt, ami nekem jó, és nem mindent lenyelni, magamra venni és megengedni. Elegem lett bizonyos bánásmódokból és a rabszolga-életből, amiből nem tud helyettem kiszállni senki.
Meséltem a szuicid gondolataimról. Ezek a helyzetek főleg ilyenkor kerültek elő. Mikor már annyi mindent pakoltam magamra, a körülöttem lévőkből, a világból, hogy nem bírtam el sem az érzéseket, sem a cselekvéseket, és sokkal könnyebbnek éreztem volna a menekülést, ha egyszerűen kilépek ebből az életből. Egy ideig tudtam a függőségemre fogni, de mikor már tiszta voltam, és még mindig jöttek ezek a gondolatok, ekkor fordultam újra segítségért.
Nálam nagyon sok minden kötődik a helytelenül meghúzott határaimhoz. Azt hittem, hogy nekem mindent el kell tűrnöm, velem mindent meg lehet tenni, nemcsak másokkal, én ugyanígy voltam magammal. Nyilván ennek sokkal mélyebbek a gyökerei, nem szeretném most a gyerekkoromat, traumáimat, előző életeimet boncolgatni, a lényeg, hogy amúgy NEM KELL!
Elkezdtem tisztelni magam, és fontossá váltam annyira, hogy nemeket mondjak. Ebben a várandósságom, az anyaságom és a családom is sokat segített. Egyszerűen volt hova tennem az energiám, és annyi változás volt az életemben, hogy magamat egyben tartani is kihívás egy pici gyermek mellett. Fontossá vált a saját mentális egészségem, mert én fogom meghatározni az ő mentális egészségét is. És ez elég inspiráló volt.
A határaim kialakításához, megtartásához elengedhetetlen egy mély és valódi önmegismerés. Meghúzni a határt nem annyit jelent, hogy „nem megyek el egy moziba”, mert nincs kedvem, de elindulni ezen az úton, igenis, egy lépés. Ez egy konkrét életmódváltás, szinte mindent másképp, egy szolga-programból átlépni egy olyan programba, ahol énhatárokkal rendelkezem. Ez munka, legtöbb esetben segítségkérés. Sok veszteség, fájdalom, harag, kapcsolati átalakulások, családi konfliktusok, konfrontálódások, véleményfelvállalások, kiállni magamért egy világban, ahol mindent megtesznek azért, hogy elnyomjanak.
Magamnak is megtanultam nemet mondani, mikor, miből mennyit, és rangsorolni. Abban a kevés időmben, ami van, mi az, amit be tudok engedni, ami a fejlődésemet és nem az önpusztításomat támogatja, ami ahhoz segít hozzá, hogy ne az említett életet éljem. Azért nem részletezem, mert mások vagyunk, más terhelhetőséggel, személyiséggel. Lehet, ami nekem sok, másnak nem az, és ez pontosan fordítva is igaz.
ÉNHATÁROK, mert az én feladatom megismerni, betartani, betartatni és figyelni ezekre, mielőtt egy újabb betegség állít meg, hogy lassítsak, amíg nem késő. Előbb-utóbb az élet megteszi helyettem, vagy fizikális, vagy mentális formában.
Határok nélkül másoknak élek, és az bizony fárasztó és lélekgyilkos.
Szeretettel,
Noya
Határok a gyakorlatban
Nèhány ötletet, ami segíthet:
- Tudd mi fontos számodra. A határok kialakításához szükséges, hogy tisztában legyél a saját igényeiddel, értékeiddel és elvárásaiddal. Mi az, ami segít abban, hogy jól érezd magad? Mi az, ami megterhel, vagy túlzott elvárásokat támaszt veled szemben?
- Egyenes kommunikáció. A határok nem mindig egyértelműek, vállald fel és őszintén mondd el másoknak az igényedet, hogy mi az, ami belefér és mi az, ami nem.
- Ne félj nemet mondani. Ez gyakran nagyon nehéz, de az egészséges határok elengedhetetlen része. Ha nem ismered fel, könnyen túlvállalhatod magad.
- Idő és tér. Fontos hogy meg tudd különböztetni a munkára szánt időt, a családi időt és az énidőt. Mindhárom szempontnak adjunk kellő figyelmet.
- Ha úgy érzed, hogy nem tudsz egyedül megbirkózni a helyzettel, kérj SEGÍTSÉGET! Nem vagy gyenge, ha másoktól kapsz támogatást, legyen szó barátok, család vagy szakemberek segítségéről.
- Határok betartása. Az emberek néha nem értik meg, miért állsz ki a saját érdekeid mellett. Lehet, hogy kritikát kapsz emiatt, de tarts ki, mert a saját mentális és érzelmi egészséged a legfontosabb.
- Saját érzések megbecsülése. A határok arról is szólnak, hogy megtanuljuk tisztelni és megérteni az érzéseinket. Ha valami nem megfelelő, jeleznek. Hallgass rájuk!
- Énhatáraink akkor működnek megfelelően, ha egyértelműen meg vannak húzva, időnként azonban RUGALMASSÁ válhatunk és alakíthatjuk őket a változásainkhoz úgy, hogy számunkra és környezetünk számára is komfortos maradjon.
- Határaink védelmét csak azokban a kapcsolatainkban gyakorolhatjuk, ahol kölcsönös a tisztelet. Előfordulhat, hogy hiába teszünk lépéseket, a másik oldal nem nyitott az együttműködésre. Ilyenkor úgy védheted magad, ha kilépsz az adott helyzetből. Legyen ez mérgező kapcsolat, egy veszekedés, fizikai vagy érzelmi bántalmazás.
- Érzéseinkkel való munka. Sokszor, amikor magunkat választjuk, bűntudatot érzünk. Pedig az egészséges határok kialakítása, hosszú távon a saját jólétet, a mentális egészséget és egészséges kapcsolatainkat is szolgálja.