Az életem során számtalan olyan helyzet volt, ahol azt hittem, önzetlenül adok, és nem azért, hogy viszont kapjak. Legyenek ezek tárgyak, anyagiak vagy érzelmi támogatás. Érzékem volt ahhoz, hogy az emberek mellé olyankor kerüljek, amikor mélyponton voltak, és segítettem őket átlendülni ezeken. Közben jöttek figyelmeztetések, hogy ne adjak, el fogják felejteni, nem fogják visszaadni, kihasználnak, de nem érdekelt.
Amikor fordult a helyzet és sok esetben nem tudtam adni, nekem is szükségem volt a segítségre, mondanom sem kell, hogy nem azok voltak feltétlen mellettem, akiknek a kezüket fogtam. Azt éreztem elárultak. Megingott a hitem, bántott, hogy naív voltam, pillanatnyilag hálátlanságot is éreztem, és fájt. Felismertem, hogy a cselekedetem mégsem volt mindig önzetlen és őszinte, mert szeretetet és figyelmet vártam cserébe. Elkezdtem dolgozni az önzőségemen és kielégíteni a saját szükségleteimet. Már nem sajnáltam a támogatást, és viszonzást sem vártam.
Tudjátok, mi történt? Kaptam segítséget máshonnan. Folyamatosan. Mindig voltak körülöttem olyanok, akik meg engem támogattak, és akiket én nem. Ismeritek a szemüveges hasonlatot? Hogy milyen szemüvegen keresztül látom a világot? Tudjátok, mennyi szeretet, támogatás és igaz ember vett mindig körül? Akik segítettek, mellettem voltak, vagy akartak lenni? Sokszor én voltam zárkózott, elutasítottam, nem fogadtam be, nem hittem, hogy megérdemlem és nem is láttam őket.
Természetesen itt is megmutatkozik mennyire kapaszkodtam oda, ahol ellöknek, ahol nem tudnak szeretni, ahol egymás használata, a játszmák és manipulációk fontosak. A bántalmazó és függőségeken alapuló kapcsolatok. Ezek nem csak párkapcsolatok lehetnek, mindenféle emberi, baráti, családi kapcsolat és ennek általában nem is vagyunk tudatában, amíg nem fáj eléggé.
Ezt a kinyitást, amit fent említettem, a régi lezárása után tudtam megtapasztalni és az elmúlt években már egyre többet gyakorolni és elfogadni. Amikor már nem játszottam a kemény nőt, aki mindig mindent megold. Tudjátok, azóta mennyi ajándékot kapok? Meglátok olyan lehetőségeket, amiket addig nem, nyitottam mások felé. Ott volt a családom, a barátnőim, kapcsolataim. Jött a férjem az életembe. A segítő közösségek, egy élhetőbb munkahely, házasság, gyermek. Fogalmam sem volt, hogy lesz, mégis a magunk kis szerénységében mindenünk megvolt, van és lesz.
Előkerültek a múltamból emberek, akik segítettek, valami fordult. Elkezdtem kapni, illetve nyitni. Támogatást, igaz embereket, segítségeket, anélkül, hogy tőlem bármit vártak volna. Tudjátok, milyen érzés ezt megtapasztalni? Amikor tényleg fordul a kocka. Jött, és folyamatosan jön, és nem vársz és kapsz, sokszor vadidegen emberektől, vagy olyanoktól, akikkel nem is volt mélyebb kapcsolatod. Ez felbecsülhetetlen, és azon szerencsések közé tartozom, akiknek ezt lehetősége van megtapasztalni.
Előbb-utóbb mindenki megkapja, amit megérdemel, és a tetteink kiegyenlítődnek. A rossz cselekedeteink bármikor újraírhatók, jóvátehetők, és nem kell életünk végéig bűnhődni. Lehet, nem annak adunk, akiktől mi kapunk, de jónak lenni sosem késő. Sajnálni bárkitől, olyan mintha önmagadtól vennéd el. A boldogság, a figyelem, a szeretet, a törődés mindenkinek jár és eljön az a pillanat, amikor számodra is megérkezik ez a tapasztalás.
Hálával,
Noémi
