Fontos felismerni az életed történéseit, ami aktuálisan veled zajlik. Tanulom, hogyan legyek ‘lazább’ magammal. Csak túl érzékeny vagyok. Voltak helyzetek, amikor kikapcsoltam az empatikus énemet, védekezésből. Na, a várandósság szépen bekapcsolta, triplázta, sokszorozta.
A kisfiam érkezésével nem tudtam tovább elnyomni. Szóval nekünk nehéz, mert empaták vagyunk, és sokkal jobban érzékeljük a világot. Ez is egy elfogadás, hogy mások vagyunk, és nem azért, mert betegek, hanem mert túl érzékenyek. Ehhez egyébként nem kell empatának lenni, elég, ha érző lény vagy.
Az önmunkám alatt sokkal jobban ráláttam magamra, hogy ezekre a dolgokra használni is tudtam. Mások felvett érzései, gondolatai, problémái, amiket nem bírtam el, nem tudtam kezelni. Az önismeret sokkal összetettebb, és nem csak annyiból áll, hogy mit csinált anyukám vagy apukám, és milyen tulajdonságaim, hiányosságaim vannak. Az, hogy évek óta a családi terhek letételén dolgozom, amiket anyum, apum lenyelt, rajtam csattant. Nehezteltem rájuk, mert nem mondták ki azt, ami van, csak éreztem az elfojtásokat. Évek óta mások magamra vett terheit próbálom lerakni, de ők ebből nem is tudnak semmit. Kapták és érzelmi fogékonyságból kifolyólag tapadt rám, és általában tapadnak egész pici kortól a gyermekekre, és sokunkra. Kinek mit hoz a családja, a lenyomatai mutatkoznak meg rajtunk., csak én vagyok az, aki már nem bírja el.
Szóval te nem feltétlenül azért vagy rosszul, mert te… hanem mert mindent érzel, cipeled mindenki terhét, családból visszamenőleg, stb., és ezért amúgy senki sem hibás. Nem direkt adták, ahogy te sem szándékosan adtad másoknak, a gyerekeidnek, a párodnak, a családodnak, és a körülötted lévő embereknek. A tudatosság segít. Hogy megismerem magam, mi az enyém és mi nem. Ami az enyém, azzal foglalkozom, ami nem, azt leteszem. Nem viszem, nem tartozik hozzám.
Ez történt velem az elmúlt években. Elkezdtem mások csomagjait letenni. Bőven elég az enyém, nem kell még az övé is. Ez nem azt jelenti, hogy nem segítek. Csak már máshogy. Abban az esetben, ha kérik és ha hagyják. Anélkül nem veszek a vállamra olyat, ami nem hozzám tartozik. Sőt, már egyáltalán nem veszem magamra, és ezt elengedhetetlen megtanulnom és gyakorolom ahhoz, hogy segítői utamon ne projektáljam rád a saját megoldatlan feladataimat.
Mi a teendő ilyen esetben? Először kezdd annyival, hogy megpróbálod felismerni, hogy hozzád tartozik, vagy sem? Nem kell mindent azonnal.
Tudatos vagy magaddal, hogy most neked rossz, ez valóban a te érzésed, fájdalmad, félelmed, vagy a külvilág van rád hatással?
Nincs veled semmi baj. Tudod, milyen csodás lélek vagy?! Ébredj fel! Nagyon nagy érték, aki pedig ezt nem látja, azért van, mert nem tud vele azonosulni. Nem engedi be még a saját részeként. Tegyél fel magadnak kérdéseket, amiket tudni szeretnél, és meg fogod kapni a választ. Senki nem tudja rajtad kívül, mi kell a lelkednek, csak te.
Én sem. Segíteni tudok, de meghallani igazán csak te tudod.
Az egyik tanítóm, amikor hálálkodtam neki, köszönetet mondtam, és elmondtam, nélküle ez nem ment volna, sosem magát fényezte, hanem engem erősített, hogy a megtett lépéseket magamnak köszönhetem.
Szeretném tovább vinni a tanítását. Nem az az ember vagyok, aki helyetted bármit meg fog tenni, de segítek, hogy higgy magadban, hogy te megteheted, és képes vagy rá. 🙂