4 éve ilyenkor, 2021-ben, egy elvonuláson vettem részt, ahol addig számomra ismeretlen önismereti utazásba csöppentem.
Az említett utazást egy tradicionális masszázstechnikának köszönhetem, és azóta számtalan változást hozott az életembe.
Azonnal szerelem lett, és akkor tudtam, hogy szeretném alkalmazni. A hatására – és a tradíciónak köszönhetően – az életem olyan területein indultak el változások, és annyi blokk oldódott fel, hogy az álmaim elkezdtek valóra válni.
Férjhez mentem, családom lett, pedig addig abban a hitben éltem, hogy nem lehetek anya — ma már van egy csodálatos kisfiam.
Az önbántalmazást letettem, illetve ha mégis belecsúszom, hamarabb észreveszem, és továbblépek.
Idegenné vált számomra a bántalmazás, valamint a játszmákon, manipuláción és függőségeken alapuló kapcsolódás. Elkezdtem meglátni a hamisat, és közelebb kerülni az igazhoz.
Más minőségben és mélységben indultam el önmagam felé, önmagamat választottam. Az önelfogadásom és az önismeretem olyan szintre lépett, amit korábban talán csak álmodni mertem — hát még az önmagam szeretete, törődése, tisztelete, gondoskodása és megértése.
Tudjátok, ezekről már beszéltem. Addig megbocsátani, szeretetet adni, segíteni, jól szeretni és törődni valakivel, amíg önmagamnál sincs meg, valójában nem őszinte. Erőltetett és illúzió, amely csapdájába sokszor belekerültem. Az, hogy van és volt bennem mindig is szeretet, stb., ez nem kétség, de amíg ezek működtetése, tapasztalása, tanulása a saját életemben egészségtelen, másoknál is csak önámítás.
A valós segítség akkor érkezik meg az életünkbe, ha már önmagunkon is segíteni tudunk. Megmenteni is magunkat tudjuk. Együttérezni és megérteni másokat is úgy megy, ha ez már velem is megtörtént. Megtapasztalom annak mélységét, amikor a belső gyermekem sikít egy ölelésért, egy támogató szóért, azért, hogy meghallják, megértsék, hogy észrevegyék… de már ott vagyok… MAGAMNAK.
Az űr, ami kialakult bennem, egyre teljesebb.
Hálás vagyok, és köszönöm mindazok támogatását, akik velem vagytok, voltatok, lesztek; azoknak is, akikkel ma már nincs is kapcsolatom. A szívemben vagytok, és méltó helyet kaptok.
Van, hogy egy személy csak ideig-óráig van jelen az életünkben, megtapasztaljuk, amit kell, se többet, se kevesebbet.
Van, hogy egy kapcsolódás értetlenül ér véget, közben csak beteljesítette a feladatát.
Mindennek van értelme, és ha itt az idő, megkapjuk a válaszokat vagy sem.:)
Ez a „megint új kezdet” legyen a tiéd is – nyitott vagyok, és szeretettel várlak.
A masszázsról bővebben privátban: naomi.vajas@gmail.com, a webes elérhetőségeken, illetve a közösségi portálokon egyaránt.
A masszázs Tolna Vármegyében is elérhető – Szekszárdon, egy barátnőm által, akit szeretettel ajánlok nektek. Keressétek bizalommal Pusztai Böbe, e-mail cím: bobe.pusztai@gmail.com.
Egy újabb álom kezdete.
Izgatott vagyok, és úgy érzem magam, mint egy pillangó: repked a lelkem, és kezdem kitárni a szárnyaimat. Annyira boldog és meghatott vagyok.
Néhány éve még a pszichiátrián voltam, ma pedig ott vagyok, ahol lennem kell.
2011-ben lebénult a bal csuklóm, ma pedig a kezemet használom, hogy hozzáadjak a világhoz.
Mik ezek, ha nem csodák?! Mert léteznek! A csoda benned van.
Szeretettel,
Noya

