Régebbi írás következik – 2024.02.28. Jó visszaolvasni. Ma viszont más kérdéseim vannak.
Nekem nagy álmom volt az anyaság, a család, hogy férjhez menjek. Talán a legnagyobb. Régen menekültem az anyaságba. Azt hittem, majd attól boldog leszek, hogy majd a gyermekem boldoggá tesz, ha családom lesz, az megoldás az amúgy érzelmileg szegény életemre…Tévedés!!! Egy gyermek nem azért születik, hogy engem boldoggá tegyen.
Önismereti utam során, amikor a valódi önelfogadás útjára/ szakaszába léptem, és talán elkezdtem “látni”. Amikor rájöttem, hogy amíg mástól és kívülről várom a boldogságot, az nem is igazi. Megtanultam magamnak adni. Milyen minden nélkül teljesnek lenni. Életem egyik legszebb időszaka. Amit addig kívül kerestem, azt valójában magamban leltem. Akkor elengedtem az álmomat is. Már nem kerestem kényszeresen a társat, a kapcsolatot, az anyaság megtapasztalását. Sőt, azt hittem, hogy gyermekem sem lehet.
Viszont 2022-ben váratlan fordulatokat vett az életem. Kegyes volt hozzám az univerzum. Amire vágytam, hogy szülő legyek, és amire mindig is készültem tudatalatt. Már a húszas éveimben faltam a gyerekpszichológiát, melyet bevallom részben saját magam ismerete miatt tettem. Vártam az anyaságot, és mindig azt hallottam, hogy erre nem lehet felkészülni. Ezt csak az érti, akinek van gyermeke, ezt nem lehet szavakkal átadni.
Azt hallottam az első 3 hónap nehéz lesz, ma már látom, hogy az első 3 hónap csak edzetté tesz.
A könyvekből nagyon sok választ kaptam, hogyan lehet “elcseszni”, traumatizálni egy gyermeket. Hogyan nem segítem a teljes élet felé. Mi hogyan hat rá a későbbiekben. Hogy mivel, mit okozok számára tizenéves korára. Nagy okosságokat, amely részben igaz is. Olvastam gyereknevelésről is számtalan könyvet, baromi jókat, tényleg, hasznos elméleti tudást halmoztam fel. Volt amit magaménak éreztem, volt amit nem, szűrtem.
Mióta megszületett a kisfiam, első önálló napunkon a kórház után, megérkezett a valóság. Hogy nem ketten, hanem már hárman lettünk. Hogy a csodás romantikus, közös pillanatok, percek a férjemmel már nem lesz a régi. Mi sem leszünk azok. Más emberek leszünk. Ő meg én, Férfi és Nő, Anya és Apa, család.
Itt volt egy apró lény, aki a gondoskodást igényelte. Ez hatalmas ajándék, hihetetlen csoda, de mégis hogyan tovább?! Hogyan lehet ezt a csodát fenntartani?
Olvasott vagyok, több gyermekes család is van a környezetemben, a családunkban, segítségeket is kapok, de teljesen más csinálni. A család, az anyaság a rózsaszín felhő, hogy ez egy mekkora csoda- és amúgy az is- de hirtelen pánikba csapott át. Akkor éreztem igazán ennek talán az igaz tartalmát.
Mire megtapasztaltam a szülőséget, mondhatni eljutottam saját felépítésemhez. Szerettem egyedül lenni, jó volt és igényem is volt rá. Voltak napi kis rutinjaim: amikor elvonulok meditálni, kezelni, kikapcsolni, és most megijedtem. Ő hozzánk jött, minket akart, ez a felelősségnek egy teljesen más foka. Nem lehet arrébb tenni, amikor ahhoz lenne kedvem, nem mondhatom azt, hogy nem látlak el bocs, mert fáradt vagyok vagy, hogy egyébként abban a pánikos pillanatban kb fogalmam sincs mit is kellene tennem.
Csak csináltam, csináltuk.
Majd fokozatosan jött szembe az igazság. Az alvási nehézségek, az éjszakázások. A rengeteg belefektetett energia, hogy rendszer legyen a fiunk életében. Sokszor hálás voltam, hogy végig tudtunk csinálni egy újabb napot. Hiányérzetem volt. Nem beszélnek arról, hogy ez valóban mivel jár. Meg van szépítve, mintha elfelejtenénk a mögöttes dolgokat.
Hogy kezdetben egy teljes önfeladás után, hogyan találunk vissza magunkhoz?
Hol vagyok Én és, hogy vagyok az anyaságban?
Megérkeztem-e egyáltalán lélekben?
És hogyan vagyok nő?
Hogyan vagyok feleség, és a házasságban?
Hogyan találunk újra vissza magunkhoz, egymáshoz?
Hogyan legyek a szexualitásban?Egyáltalán lesz-e még olyan, mint régen?
A testem átalakult. Fáj a derekam, a hátam. Alig tudok kiszállni reggelente az ágyból, meg éjjel, mikor szólít. A türelmem, az erőm, az energiám.
Hogyan szelektálok, és állítok fel új határokat?
Hogyan döntöm el, mi fontos jelenleg, és mi nem?
Hogyan őrzöm meg az egyensúlyom?
Hogyan töltök vissza, hogy legyen miből adni?
Hogyan épülnek fel a szülők, vagy hogyan építik újra magukat?
Sikerül-e szembenézni ezzel a fajta felelősséggel?
Hogyan kezelem, hogy megszűnik az én, és egy kicsit meghal az ego?
A gyermek anyatejjel való táplálása valójában mekkora meló?
És amíg megismerem az igényeit?
Hogy tudjam mit kér, mit szeretne?
Hogyan segíthetem?
És megtanulni őt nézni, a saját igényeim ráerőltetése helyett.
Sokszor úgy érzem magam, mint egy robot, máskor meg kicsattanok, és mintha mindig ezt csináltam volna.
Az anyaságot, hogyan ne áldozatként éljem meg?
És, hogy ne legyek mártír?
Hogyan változtassam meg azokat a családi mintákat, amik nem szolgálnak?
Szóval szülővé válni munka, folyamat, megérkezés, egy lelki átszellemülés. Egy kicsit meghal, ami volt, és egy kicsit újjászületés. Hogy beleállok a felelősségbe. Hogy nem a kicsi tehet arról: fáj mindenem, változok, már máshogy van időm, változik a kapcsolatunk. Viszont, lehetőséget kaptunk egy sokkal teljesebb élethez, egy másfajta kiteljesüléshez. Tanulok magamról, tanulok a kapcsolatunkról, tanulok a gyermekemről. Megértem, miért van annyi válás közvetlen gyerekvállalás után, akár megcsalás, menekülés.
Ha egy kapcsolat megromlik, mikor érkezik a kicsi, arról nem ő tehet. Ez természetes, hogy változik a férfi, változik a nő, a szerepek. Az ezzel járó nehézségekkel elengedhetetlen foglalkozni. Erről őszintén beszélni, felvállalni. Ez a helyzet mindenkinek új, és nem gyávaság beismerni a kezdeti kihívásokat. Ha ez nincs meg, szőnyeg alá söpörjük, valahol majd a gyermekünkön fog csattani.
Nem a gyermek érkezése a törés, hanem az, hogy apa és anya nem bírta el a felelősséget. Még maguk sem nőttek fel. Tagadásban vannak önmaguk előtt is, nem hajlandóak megoldást találni, kommunikálni. ( Erről bővebben https://noyacoaching.hu/2025/10/07/kapcsolatok-alakulasa/ )
Egy gyermek mindent érez, előtte nincs titok. Elkezd raktározni… és valamikor, később, amikor akadályozzák őt ezek az életében, felszínre fog törni. Amikor már nem ilyen egyszerű kideríteni a probléma gyökerét. És ez csak egy dolog. Tudom, hogy nem tudom őt a tapasztalásaitól megmenteni, de azért tehetek, hogy a saját terheimtől mentesítsem.
Na, ezt nem tanítja meg senki, mielőtt szülővé válok. Megoldani a saját kihívásaim, hogy ne adjam át a gyermekemnek.
Üdv felnőtté válás, üdv szülőség. Izgalmas kis út kezdődik.
Noya