A videóhoz kapcsolódva, baromi nehéz volt. Talán maradnom kellene az írásnál, mert nem én vagyok. Közben azért kezdtem el, mert ez blokk nálam, lassan évek óta készülök. Előbb-utóbb megtanulom. Vagy sosem, és elfogadom.

Közben magamba nézek, miért olyan nehéz ez? Jön, hogy mit akarok én?! Kinek tudnék segíteni? Noya, mint coach? Noyacoching? Ez komoly?! Vagy az az élményem jön elő, amikor egy csodás videó lepte el az internetet rólam? Még mindig ez dominál? Hogy ki, mit gondol? A szégyenem?

A napokban megértettem mindent, honnan is jön, hogy nem érdemlek semmit.

Mi, vagy ki mondja, hogy alkalmatlan vagyok? Hogy nem vagyok rá képes? Hogy nem lesz belőlem semmi? Álmodj királylány! Nem viszed semmire! Ti hallottatok ilyet valaha? Valakitől? Mennyire határozta meg az életeteket? A kapcsolataitokat? Hogy mit kódoltatok el bennetek, ti magatokban?!

Igazából mindegy is, hogy ki, vagy mit mondott. A lényeg inkább az, hogy mennyire hagyom, hogy ez meghatározza az életem? A napjaimat? Úgy mindent, ami velem kapcsolatos? Megfelelés? Ítélkezés? Az önfelvállalás hiánya? A hazugságok? Az álca? A szerepek?! Vagy, hogy nem lehet véleményem?

Ezek megették az életem és nem bírom. Elég volt!!!

Már nem félek. Már nincs olyan árnyoldalam, amit elutasítanék és ne vállalnék. Vagyis lehet van, de gyere csak!

Volt, hogy túl idealizáltam magam, és azt láttam milyen jó vagyok. Majd a másik véglet, szégyentelen, mihaszna, semmirekellő, aki mindenkit tönkretett. Ma már mind vagyok, és egyik sem. Az a kislány vagyok, aki valaha álmodott, majd mindent elveszített. Akinek a gyerekkorából van egy kedvenc dala, amiben arról énekelnek, hogy “talán lesz még egy életem”. Akin a gimmis első évében egy egész iskola nevetett, mert nem tudtam hogyan kell felhúzni szájjal egy óvszert. Még fiúval sem voltam. Önértékelésem hiányában és érzelmi gyengeségem miatt, nem bírtam el a megszégyenítést. Onnantól a pasik lábtörlőjévé váltam és gyorsan bepótoltam.

Nem mintha megtanultam volna bárhol is milyen, ha tisztelnek egy nőt, vagy felnéznek rá. Vagy milyen, ha egy nőnek van tartása. Kellő önszeretete, fontossága. Megtanultam milyen mindenki mást magam elé helyezni. Meg túlélni. Meg eladni magam a férfiaknak, érzelmileg és fizikailag. Fizettek a testi kontaktusért? Vagy a párkapcsolatom szajhája lettem? Ott is lehet ám, vagy csak egy laza kapcsolatban. Sőt még házasságban is. Drogért, anyagi javakért, lakhatásért, gyerekért? Egy kis vigaszért? Egy illúzióért?

Szuper kapcsolataim felsorakoztak. Volt akinek felesége volt, vagy olyan, aki fegyverrel próbált megfélemlíteni. Volt aki pénzt akart velem keresni, vagy olyan, akinek a beteg vágyai kielégítésére kellettem. Volt, aki csak élvezte, ha mással lát. Vagy olyan, aki nem vállalt. És volt, akinek csak egy rossz döntés voltam, költözzek!

Persze. Tök természetes dolgok ezek. Egészségesek ugye? Vagy csak nekem voltak azok? Az igazi! Tuti ilyen a nagy ő! Szerettem! Még mindig szeretem, vagy csak rossz volt a program, ami futott?

Szerintetek hányan kérdezték meg tőlem az igazságot? Hányan voltak arra kíváncsiak mi van bennem? Miért csinálom ezt? Mindenki csak a szégyenfoltig jutott. Közben csak megértésre vágytam.

Titkok. Jó mélyre söpörve. Ez az élet. Aztán nem győzöm kikukázni, ha szeretnék kezdeni vele valamit. Ha igazat mondok, hallgassak. Nem lehet kimondani, ami van. Egyszerűen még mindig a megjátszás a divat, a hallgatás. Ami igaz az tabu, az túl fájdalmas. Igen. Az érzelmi pokol. A saját igazságainkkal szembenézni, az maga a pokol.

Hát ez vagyok. És mielőtt túlzottan belemerülnék, és bármivel azonosulnék, oldalra fordulok. Beleszimatolok gyermekem hajába, majd benézek a kiságyba a másik fiúkámra. Megérintem a férjemet, becsukom a szememet, és hálát adok mindazért, amim van.

Figyeljünk egymásra, mert egy születésből könnyen válik nehéz sors. Hogy választottam volna? Tényleg ez a tapasztalás? Hát akkor köszi élet, mert most magam mögött hagyok mindent, és már nagyon mást akarok!

Ha ettől elutasítást kapok, vállalom. Lehet törölni, nem követni, elbúcsúzni. Sokakkal megtettem én is, velem is megteheti bárki. Az már átmehetett, hogy nem a tömeggel megyek. Ez az időszak ilyen. Sok minden leválik. Ha pedig velem jössz, menjünk.

Na ezt nehéz lett volna videóban elmondani. Magam sem tudom mi ez az őszinteségi “roham”. Olvastam egy könyvet, úgy látszik megindított. Vagy, mert egész nap témában volt. Na meg kezelek is, hogy úgy egyáltalán létezzek és a “választott” sorsom után ne vergődjek.

Teszem a dolgom, hogy legyen egy jobb életem.

Noya