Minden összefügg mindennel. Sokat foglalkoztam gyerekpszichológiával önmagam megismerése miatt, melynek segítségével nagyon szépen láttam a folyamataimat és az ok-okozati összefüggéseket. Van önreflexióm, maga az életformám is egyfajta folyamatos személyiségfejlődés. A tudatosság útján járok, és gyermekemet is így nevelem. Amikor a kicsire nézek, egy vizsga a múltamhoz képest. Referencia, mert a gyermek a szülő tükre. Nem vagyok tökéletes anya, és nem is célom, de a tudásomnak a legmegfelelőbbet adni, az már igen.
Az elmúlt napokban beteg lett a kisfiam. Ez azért is különös, mert mióta megszületett, 14 hónapja, egyszer voltunk betegek. Mondhatni „szerencse”, de nem az. Ahogy a szem a lélek tükre, a gyermek az anya tükre. Neki ebben a korban minden „én” vagyok. Az érzelmi biztonság, a szeretet, a létezés, a kapcsolat, a másokhoz való viszony, az élethez való hozzáállás és sorolhatnám. Ha anya nincs jól, a gyermek sincs jól.
Az eső betegsége után önvizsgálatot tartottam, hogy mi történik jelenleg az életünkben, ami miatt ennyire legyengültünk és fogékonyak voltunk a vírusra. Nem kellett messze menni. Négy hónapos volt és sok változás az életünkben, konkrétan minden. Nem aludtunk, kimerültünk, stressz, kezdeti nehézségek, a feladathoz való felnövés. A házasélet is új volt, nemhogy a szülőség. A női test átalakulása, a férjemmel való kapcsolat megváltozása, a felelősség és az alkalmatlanság érzése. Hogy elég vagyok-e, képes-e gondoskodni egy másik lényről? Hogyan legyek ott a férjemnek? Jöttek a megfelelések, a másoknak való nemet mondások, rendet tenni az életemben, jelenleg mi fér bele és mi nem. És még számtalan téma, amit érint ez.
Az addigi nagy „önmegvalósításom”, önismereti utam, önmagamra találásom ideiglenesen a kukába került, mert az időm nagy részét lekötötte a kisfiam, amit nyilván én választottam. Nem titok, az elején teljes „önfeladás” – aki anya, az tudja, és ezt nehezen kezeltem. Fel kellett nőnöm a feladathoz és megtanulni újra időt szánni magamra. Visszatölteni, gyakorlataimat végezni, a betegségem kezelni, visszatalálni a tudatosságomhoz, mert itt inkább a káosz uralkodott.
Most ugyanez a helyzet. 14 hónaposan összeszedett egy vírust, és be is pótoltuk az elmúlt 10 hónapot. Nagyon le volt gyengülve, az anyaméh állapotát kereste. Persze ilyenkor minden gyerek nyugalmat lel egy ilyen szituációban. Napközben is csak velem volt hajlandó aludni. Elég egyértelmű, hogy hiányzott neki az érzelmi biztonság, amit akkor adhatok meg, ha nekem is megvan.
Mivel említettem, hogy az életem az önismeretről szól, magamba néztem.Mit teszek, illetve nem teszek, hogy a kisfiam így legyengült? Hogy fogékony volt a betegségre, mert nyilván ez egy ugyanolyan kifejezési eszköz, csak már drasztikusabb, hogy „anya, szükségem van rád”. “Több figyelem, több szeretet, törődj velem! Valami nem jó.”(Itt most nem szeretnék általánosítani, ez az én helyzetem, és nem minden köhintés, megfázás stb. szól arról, hogy mennyire elcseszte a szülő. Szándékosan írom erőteljesen, hogy kifejezzem, hogy sok esetben jóval több van a felszín mögött, és szimplán kiveszem a részem, és az aktuális helyzetemben meglátom a fejlődési lehetőséget.)
Először nem értettem, mi lehet, hisz nagyon segítségünk sincs. A férjem van és én, meg mikor anyukám ide tud utazni, igazából mindig az életében vagyok. Igen ám, de az elmúlt időszakban van, hogy „fizikálisan” voltam jelen és mentálisan máshol.
Mi történt? – kérdeztem. Megint nagy változások vannak az életünkben, sok ügyintézés, stressz, félelmek a jövőnk miatt. Dolgozom a saját „anyasebemmel” is, ami mondhatni kihívás és izgalmas feladat. Közben építem a vállalkozásom, hogy jussunk egyről a kettőre, és azon kívül, hogy eszünk, tudjunk más tartalmat is adni az életünknek. Évek óta belül építkeztem, hogy jobb emberré váljak, és a jövőben szeretnék kívül is.Az álmaim eléréséhez tenni, cselekedni, mert a csoda nem fog csak úgy megérkezni.
Ezt is csak úgy, amikor alszanak a fiúk, a takaró alatt, vagy az egy alvásidő alatt, ami minden szabadidőm. Vagy hétvégén, amikor hárman lehettünk volna, de a napjaim nagy részében a gondolataim e körül forogtak. Nem mindig voltam úgy jelen, ahogy eddig, és megérezte.Közben a kis saját változásai. Az egész gyerekkor egy meg nem szűnő változás. Én vagyok az, aki ezeken a nehézségeken átsegíti őt, és mellette a helyem.
Ez egy hatalmas figyelmeztetés volt nekem. Egy jel, hogy kérdéseket tegyek fel. Hol vannak megint a határaim? Hol vagyok én? Honnan is töltök? Közben 24 órában anya vagyok. Meg háztartást vezetek, meg feleség is vagyok, és sorolhatnám. Elég, ha magamnak összerakom, mindenkinek megvannak a saját feladatai.
Ilyen az, amikor egy nehézséget az erényemre fordítok.
Ezeket nem azért mondom ki, hogy sajnáljanak, hogy áldozat legyek. Hanem, hogy megmutassam, a nehéz helyzeteket hogyan lehet a magunk fejlődésére használni, építkezni, növekedni, megoldani, és megint egy más minőségben tovább lépni. Változtatni.
Mert probléma mindenhol van. Nem fogom a szőnyeg alá söpörni, de igenis látom, nem csukom be a szemem, foglalkozom vele, és nem csinálok úgy, mintha ez normális lenne. Jönnek a fizikális tünetek a férjemnél, a gyermekemnél, nálam is, és elég egyértelmű, hogy aktuálisan valami nem jó, és itt az idő, hogy tegyünk is ellene.
Hálás vagyok, hogy ez a helyzet ismét felnyitotta a szemem, tanulok belőle, hogy mit, mennyit, hogyan, mikor? Mi az, ami még nem a családom „rovására” megy, illetve hogyan szelektálok minden másból, ami kívül foglalkoztat? Hogyan is térek vissza a jelenbe, és használom a megoldásaimat? Mert ami igazából lényeges, az tudjátok, a szemnek láthatatlan. Ami a legfontosabb, ami az igaz: az a szeretet. Amire minden embernek szüksége van, és amit az elmúlt időszakomban kevesebbet adtam a gyermekemnek, a férjemnek és magamnak is. Mert a szeretet táplál, nem az, amit kívül kerestem megint az utóbbi időszakban.
Inkább ismét csak menekültem a felelősség elől. Az aktuális változásoktól, hogy elég vagyok-e?! Hogy képes vagyok-e továbbra is fenntartani a gyermekem érdeklődését, hogy ennyire fejlődik, nyílik a világ és több figyelmet igényel? Meg tudom-e neki adni? Meg tudom-e tartani a mosolyt az arcán, vagy egyre szomorúbb lesz a tekintete?
Nem éreztem magam kreatívnak. Az információt azonnal magáévá teszi, mindent megért. Azt is, amit nem mondok. Amit lát, érez, anya rezgését, terheit, a félemeit, menekülését.Hogy itt a férjem, nem úgy van időnk egymásra, a jövőnk, és még sorolhatnám.Mindannyiunknak megvannak a saját kihívásai és nehézségei, ez ilyen időszak. És ehhez később vissza tudunk nyúlni, amikor újra szükségünk van az erőre.
Ilyen, amikor szétesek, és amikor újra összerakom magam.
Egy segítői munka nem arról szól, hogy én mindig jól vagyok és osztom az észt arról, hogyan élj jobban, hogyan legyen jó párkapcsolatod, hogyan legyél jó anya, feleség. Hogyan állj fel újra és újra egy-egy mélypont után. Nálam ez arról szól, hogy ugyanúgy járom az utat, csak az életem belekényszerített olyan poklokba a múltban, melyből megtanultam felállni, és amelyet beépítettem a hétköznapjaimba. Mert ha nem oldom meg, tudom, hogy csak halmozódik, és egyszer baromi nagyot robban.
Ezt tudom tovább adni. Nem hitegetlek, hogy az élet mennyire szép, és minden jó és tökéletes, de hiteles tudok lenni, hogy a nehézségek ellenére hogyan élhetünk egy tartalmasabb és tudatosabb életet.
Az, hogy ilyen mély vagyok, nem jelenti azt, hogy ez a te utad is. Hogy ez a normális, hogy ezt minden embernek ilyen szinten kell művelnie önmagával. Nem, tudom, hogy ez nem átlagos, de azt is tudom, hogy egyre többen nyitottak erre az irányra. Számomra hasznos, mert az életem emiatt olyan, amilyen, illetve ha hosszútávon hivatásommá válik mások segítése, a szavaim nem csak üres szavak lesznek. Lesz mögöttem tartalom, amit nem fogok sajnálni senkitől, ha őket is elvezeti egy jobb és tudatosabb élet felé.
Az, ha boldog vagyok, és megy az életem, az nem azért van, mert nem veszek tudomást a nehézségekről. Hanem pont az, hogy szembe nézek az igazsággal, és vállalom az azzal való munkát. Ezek múlandó állapotok, és önmunkával tudom fenntartani. Attól, hogy várom, hogy jobb legyen, nem lesz.
Senkit nem áll szándékomban meggyőzni, nem kell velem egyetérteni. Lesznek, akiknek szimpatikusak a szavaim, hasonló elakadásaik vannak, voltak, és eljön az idő, hogy úgy döntenek a menekülés helyett az önmagukkal való szembenézést választják.
Sok sikert kívánok mindenkinek, és szeretettel teli hétvégét.
Noya